Theomachia

>> Az istenek harca

Ahány Weöres színmű, annyiféle. A Theomachiát, amelynek címét így lehetne magyarra fordítani: "Az istenek harca", s amely a görög mitológiából meríti témáját, szerzője előbb drámai költeménynek, később oratórium-drámának nevezte. Ugyan műkedvelő műegyetemisták a Szkénében 1972-ben eljátszották már, valójában - a cselekmény hiánya és a terjedelmes dialógusok miatt - inkább mikrofon előtt, rádiójátékként, mint színpadon adható elő. Tehát minden adottsága megvan ahhoz, hogy a "játszhatatlan művek" kategóriájába sorolják a színházi szakemberek.

Fiatal rendezőként azonban azt gondolom, hogy Weöres Sándor ezen drámája, mely témáját, stílusát és nyelvhasználatát tekintve görögebb a görög drámáknál, és magyarabb a magyar népmesék nyelvénél is, olyan dramaturgiai, színpadtechnikai, vizuális és akusztikus problémákat vet fel, ami a legmodernebb, legkorszerűbb színházi gondolkodást is próbára teszi.

Ezt a próbát szeretném kiállni, amikor arra vállalkozom, hogy a Bárka Színház Vívótermében, tizenegy nagyon különböző habitusú és gondolkodású színésszel együtt egy oratórikus szertartásjáték egységes, közös nyelvét kutassam Weöres tizenkettes magyar alexandrinusain keresztül, melynek alapja a szerző infantilis, gyermeki, szinte absztrakt lírája. Egyik fontos társam ebben a munkafolyamatban Sáry László zeneszerző, aki már többször nyúlt ihletért Weöres gyermekverseihez; a Theomachia azonban egy egészen újszerű és merész zenei szerkesztést igényel, így szándékaink szerint egy olyan színpadi előadás születik, amely az oratórium, a mise és az opera abszolút zeneiségét képviseli, akárcsak egy Palesztrina-mise, vagy egy Händel-oratórium. Ezért a Theomachia monológjai és dialógusai librettóként funkcionálnak egy olyan sajátságosan gazdag szövésű szöveg-zenében, amilyen elképzeléseink szerint a bemutatandó előadás lehet.

Weöres Sándor mindenféle színpadi konvenciónak fittyet hányva (hármas egység stb.) zabolátlanul csapong tér és idő kibogozhatatlan dimenzióiban, akár egy "rossz" kisgyerek, aki nem akar a felnőttek játékszabályai szerint játszani.

Óriás szellem a törpe-tudat világában.

Nem véletlen, hogy amikor Pécsett harmadszori próbálkozás után sem merik bemutatni egyik legkülönösebb drámáját, A kétfejű fenevadat, csalódottságának ad hangot és elhallgatással fenyegeti a naturalista, realista színjátszáshoz szokott magyar színházi életet.

Drámái, különösen a Theomachia, túlmutatnak a nálunk meghonosodott "beleélős" színjátszás belterjes színészi és rendezői eszközein. Ezért a Theomachia oratórikus, látszólag statikus tematikájú szerkesztését csak gazdag fantáziával és új, merész tartalmi és formai elemek felhasználásával lehet színpadra állítani.

A magyar színháznak nagyon nagy adóssága van azokkal a költőivel szemben, akik új és igazi ajánlatot tettek a színház számára. Ezért tartom fontosnak, hogy hivatásos színház végre felvállalja és bemutassa Weöres Theomachia című drámáját, egy olyan korban, amikor az isten(ek) a legnagyobb hiánycikk.
A Bárka Színház színészeivel arra teszünk kísérletet, hogy Weöres Sándor láthatatlan színházát láthatóvá tegyük.

Balázs Zoltán

>> Weöres Sándor
Theomachia